2010. augusztus 8., vasárnap



Sok dolog megérintett, mióta nem írtam. Lehet, hogy el sem tudom mondani, csak jelzéseket teszek, talán azért is, hogy másokat is bátorítsak hasonlóra. Teljesen ismeretlenül cseppentem bele egy közösségbe, egy szeretetteljes és elfogadó közösségbe, Kisnyalka Major, Textiles Alkotónapok. Előtte talán át sem gondoltam, hogy vajon én oda való vagyok-e? Nem gondolkodtam ilyesmin, "szerencsére". Aztán számomra hamarosan kiderült, hogy én csak " szeretek, de nem tudok..." festeni, varrni, beszélgetni, énekelni, ötletelni és adni. Ha van még más is, aki így érzi, azt tanácsolom, győzze le önmagát. Ez a legnehezebb. Mert félünk attól, hogy ítélkeznek felettünk, hogy zavarunkban bénázunk, és még a szokásosnál is ügyetlenebbek leszünk. Hát lehet hogy így lesz, de szerintem mégis megéri vállalni a kockázatot. Nagyon sokat gazdagodtam. Pedig én csak "bejárós voltam", mégis az együtt töltött napok sok szép élményt adtak. Jóleső volt a figyelmesség, nyitottság, tolerancia, őszinte segítőkészség, vidámság megtapasztalása. Itt a virtuális világban csodáljuk egymás munkáit, ötleteket találunk egymásnál, közben kommentekkel bíztatjuk egymást, de milyen jó, hogy  találkozhatunk is egymással. Köszönöm Colette-nek és Katának, hogy lehetővé tették ezt számunkra. És persze" mindenkit" köszönök, akivel  hosszabb-rövidebb időt töltöttem együtt, vagy éppcsak érintőlegesen találkoztam. (Az összes nevet felsorolhatnám, de bánnám ha valaki véletlenül kimaradna.)
Aki idén nem tudott, jöjjön jövőre.
Egy kis apróságot készítettem, azt megmutatom, egyébként jobbára csak "léteztem" ebben a más világban.


"nyalka" neszeszer


2 megjegyzés:

  1. Kedves Kati, jó volt olvasni a gondolataidat...
    valóban így van, Kisnyalka nyitott mindenre, mindenkire, független attól, hogy mit gondolsz magadról:-)))
    Várunk jövőre is közénk!

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm, Colette!

    VálaszTörlés