Árnyadat terítsd a napórára,
s a mezőn orkánok rohanjanak.
Érleld meg utolsó gyümölcsünk levét,
bocsáss reá két délies napot,
s ha forralja az édes harmatot,
cseppentsd utolsó, nehéz borunkba még.
Kinek nincsen háza, már nem épít magának.
Aki most magányos, mindétig az marad,
felébred, olvas, tolla levélen szalad,
s az allén kóborol hosszú éjszakákat
törékeny lombú, őszi fák alatt.
/Rainer Maria Rilke/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése